Szentivánéji álom
Shakespeare: Szentivánéji álom

A Szabad Színház előadása
A Szabadművelődés Háza melletti parkban
2011. június 18. szombat, 19.30

A néphit szerint Szentiván éjjelén életre kelnek a tündérek, manók és az álomvilág csodalényei, hogy egy kicsit incselkedjenek az emberekkel, s egy kissé alakítsák sorsukat is. Ezen az éjszakán elmosódik a határ az álom és a valóság között csakúgy, mint Shakespeare darabjában a tündérvilág varázsos erdeje s a hétköznapok Athénja között.
Oberon a tündérkirály, és hű koboldja, Puck, egy varázslatos virág segítségével meg akarja leckéztetni Titániát; két athéni szerelmes, Hermia és Lysander az atyai szigor elől próbál elszökni; pár egyszerű, ám jó szándékú mesterember pedig egy műkedvelő színjátékot próbál Theseus menyegzőjének tiszteletére. Persze szívek, fejek, szemek – szóval minden és mindenki összezavarodik, míg aztán végül minden a helyére kerül, annak rendje és módja szerint.

Elsősorban családi és ifjúsági előadásnak szántuk a darabot, amit kamaraszínházi keretek között adunk elő. Az előadás érdekessége, hogy szinte a teljes társulat játszik a darabban, egy egész generációt átívelve, Ebből adódóan az előadás igazi "szabad színházas”, így természetesen bővelkedik a derűs percekben….

Szereposztás:

THESEUS, Athén ura - Balogh Mihály
EGÉUS, Hermia atyja - Udvaros György
LYSANDER | szerelmesek Hermiába - Szabó Miklós Bence
DEMETRIUS - Kovács Máté
VACKOR, ács - Szabó Miklós
GYALU, asztalos / OROSZLÁN - Koncz Károly
ZUBOLY, takács / PYRAMUS - Kovács Szilárd
DUDÁS, fúvófoldozó/ THISBE - Udvaros György
ORRONDI, üstfoldozó / FAL - Solymossy Zoltán
ÖSZTÖVÉR, szabó / HOLDVILÁG - Szabó Miklós
HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya - Hermán Fanni
HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe - Gáncs Júlia
HELÉNA, szerelmes Demetriusba - Horváth Anna
OBERON, tündérkirály    Magony Imre
TITANIA, tündérkirályné - Stéger Ildikó
PUCK- Kövesi Tünde
TÜNDÉR I - Dér Dorci
TÜNDÉR II - Sümegi Kata
BABVIRÁG - Sceer Panna
PÓKHÁLÓ - Horváth Márk
MUSTÁRMAG - Szerémy Bátor Zsombor

Rendezte: Nagy Judit
 

Webcamera

Hírlevél



© A SZABADMŰVELŐDÉS HÁZA · 8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3. · Telefon: +36 22 313-028 · Fax: +36 22 314-456 · 2009 · Datatrans Internet Kft.